2010. július 26., hétfő
Mindamellett, hogy a résztvevőkben (itt most a nézőkre is gondolok) örök nyomot hagyott a performansz katarzisa, olyan transzcendentális hullámokat gerjesztett, hogy ugyanazokban a percekben az utcán, a benti történésekről mit sem sejtő szkinhedek garmadája a művelődési házzal szembeni roma foglalt lakások ablakain beugrálva kezdtek tömegverekedésbe. Azt hiszem, csak ezért történhetett meg, hogy másnap a helyi sajtó címoldalon hozta az eseményt. Béki performanszának leírását még azóta sem tette közzé senki.
Béki István performanszairól részletesebben olvashattok majd a jelenleg sajnos még csak előkészületben lévő performanszkötetében. Addig is versesköteteinek, performanszainak, valamint a munkásságával kapcsolatos publikációk listáját a Wikipédián találhatjátok: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9ki_Istv%C3%A1n
2010. július 21., szerda
A disznó dajkálgatása
Előző bejegyzésemben olvasható Kirtimukhás íráshoz egy verset ajánlok nektek. Zöme költeménye az önzésről az egoizmusról szól, egy igazi budhista tanmese.
ZEMLÉNYI ATTILA : A DISZNÓ DAJKÁLGATÁSA
Dédelgetem magamban -
gyermekkorom pimpós gyümölcsborával itatom,
erkölcsöm csöcsének erjedő levével,
fölétetem vele hitem carrarai moslékát,
erőszakos tetteim meggypiros selymével öltöztetem.
Kéjvágyam bizsergő sarában ágya -
álmában is dagonyázik.
Nődögél, sörtésedik,
vaksi szemeivel szúr szakadatlan.
Anyatigrisként hurcolom sötétemben.
Buksijára bűnbarackot nyomok.
Ha kiválasztott, umbrája maradékát kitörlöm.
Szülejét veszejtő démonikus magzatom
habos agyarait puszilgatom.
ZEMLÉNYI ATTILA : A DISZNÓ DAJKÁLGATÁSA
Dédelgetem magamban -
gyermekkorom pimpós gyümölcsborával itatom,
erkölcsöm csöcsének erjedő levével,
fölétetem vele hitem carrarai moslékát,
erőszakos tetteim meggypiros selymével öltöztetem.
Kéjvágyam bizsergő sarában ágya -
álmában is dagonyázik.
Nődögél, sörtésedik,
vaksi szemeivel szúr szakadatlan.
Anyatigrisként hurcolom sötétemben.
Buksijára bűnbarackot nyomok.
Ha kiválasztott, umbrája maradékát kitörlöm.
Szülejét veszejtő démonikus magzatom
habos agyarait puszilgatom.
2010. június 23., szerda
A Kirtimukháról
A Kirtimukha, a kapzsiság, a mohóság szörnyetege. Van, ahol úgy viszolyognak tőle, hogy nevenincs teremtménynek hívják. Egész Távol-Keleten közismert, elterjedt Kínában, a Himalájában, a teljes indiai szubkontinensen és Dél-Kelet Ázsiában.
A kapzsiság démonának eredete egy sivaista legendában lelhető fel, a Purana Szkandában. Siva harmadik szemének ragyogásából született Jalandhara. Óriási erőt színlel, és vérfertőző viszonyra vágyik örökbefogadó anyjával, Parvatival, Siva hitvesével. Jalandhara rábeszéli démoni barátját, Rahut, hogy kérje Parvati kegyeit. Siva pokoli dühében harmadik szemének fényéből egy másik rettentő démont hív elő, aki Rahura támad, ő pedig Siva bocsánatáért esedezik. Jalandhara megfosztva áldozatától, kiéhezve, mohóságában saját magának esik, felfalja egész testét, csak a feje marad meg. Siva megdöbbenve a démon erejének ilyen megnyilatkozásán, felfogja a gonosz vágyakozás szinte leküzdhetetlen hatalmát, és mintegy megbocsátva, cinikusan Kirtimukhának, a dicsőség arcának nevezi őt, azonban megparancsolja neki, hogy a végtelenségig ajtója őrzője maradjon. Kirtimukha legendája egy szörnyű bűn, a szerelmi vágyakozás elvakultságának, agressziójának tanmeséje. Siva strázsája címerállattá vált, Tibetben harci sisakokon, pajzson, páncélokon, lobogócsúcsdíszként szerepel. Ajtókopogtatóként bejáratok felett, párkánykoszorúkon gyakori a Távol-Kelet minden országában. Kínában pedig konyhai edényeket díszítenek vele, hogy az étkezőt a mohóságra, az élvezetek habzsolásának bűnére emlékeztessék.
A Borobudur nirvánát jelképező terébe lépve utolsó figyelmeztetésként les ránk a csupa száj szörny, emlékeztetve, hogy a nirvánából kirekedt földi életét mohósággal, az élvezetek habzsolásával eltöltő ember önmagát elemészti, testével nem rendelkezhet, saját magát taszítja rabságba. Egykori hatalmas erejének teljes megszégyenüléseként pedig virágfüzérekkel, gyöngyökkel a szájában őrködik legyőzőjének küszöbén.
A kapzsiság démonának eredete egy sivaista legendában lelhető fel, a Purana Szkandában. Siva harmadik szemének ragyogásából született Jalandhara. Óriási erőt színlel, és vérfertőző viszonyra vágyik örökbefogadó anyjával, Parvatival, Siva hitvesével. Jalandhara rábeszéli démoni barátját, Rahut, hogy kérje Parvati kegyeit. Siva pokoli dühében harmadik szemének fényéből egy másik rettentő démont hív elő, aki Rahura támad, ő pedig Siva bocsánatáért esedezik. Jalandhara megfosztva áldozatától, kiéhezve, mohóságában saját magának esik, felfalja egész testét, csak a feje marad meg. Siva megdöbbenve a démon erejének ilyen megnyilatkozásán, felfogja a gonosz vágyakozás szinte leküzdhetetlen hatalmát, és mintegy megbocsátva, cinikusan Kirtimukhának, a dicsőség arcának nevezi őt, azonban megparancsolja neki, hogy a végtelenségig ajtója őrzője maradjon. Kirtimukha legendája egy szörnyű bűn, a szerelmi vágyakozás elvakultságának, agressziójának tanmeséje. Siva strázsája címerállattá vált, Tibetben harci sisakokon, pajzson, páncélokon, lobogócsúcsdíszként szerepel. Ajtókopogtatóként bejáratok felett, párkánykoszorúkon gyakori a Távol-Kelet minden országában. Kínában pedig konyhai edényeket díszítenek vele, hogy az étkezőt a mohóságra, az élvezetek habzsolásának bűnére emlékeztessék.
A Borobudur nirvánát jelképező terébe lépve utolsó figyelmeztetésként les ránk a csupa száj szörny, emlékeztetve, hogy a nirvánából kirekedt földi életét mohósággal, az élvezetek habzsolásával eltöltő ember önmagát elemészti, testével nem rendelkezhet, saját magát taszítja rabságba. Egykori hatalmas erejének teljes megszégyenüléseként pedig virágfüzérekkel, gyöngyökkel a szájában őrködik legyőzőjének küszöbén.
2010. május 18., kedd
Pekorinkó a juhászlegény meséje
Hajdanában, danában a Hortobágy havas hegyvonulatán túl, ahol a Csongrád vize az Ikvába ömlik, élt egy szegény juhászember. Volt ennek a juhásznak egy kis fiacskája, aki nagyon pindurka volt, ezért aztán mindenki csak Pekorinkónak hívta őt. Hanem amilyen kicsi volt, olyan ereje is volt ennek a kis csodabogárnak. Amíg más pólyások a fűzfából font csörgőjükkel játszottak, addig ennek a kislegénynek nem jutott más, mint egy tálka rozsdás vasszög . Ezzel játszott, addig gyúrta-gyúrta a vasat míg szép fényes kis gömböcskék nem lettek a rozsdás szögekből. Hamarosan felcseperedett és már együtt hajtotta a nyájat az édesapjával. Így jutott el a hetivásárra ahol sok csodát látott. Kordét, lőcsös szekeret és mindenféle más kerekeken guruló furcsa építményt.
-Édesapám miért nincs nekünk ilyen kerekeken gördülő masinériánk? - állt a kis Pekorinkó az apja elé.
-Jaj, fiacskám nem telik nekünk ilyen drága jószágra - felelte az apja.
-Nahát, cseppet se búsuljon kend emiatt. Érjünk csak haza, olyan kocsit rittyentek én magának hogy hetedhét országból is csodájára járnak majd.
-Édesapám miért nincs nekünk ilyen kerekeken gördülő masinériánk? - állt a kis Pekorinkó az apja elé.
-Jaj, fiacskám nem telik nekünk ilyen drága jószágra - felelte az apja.
-Nahát, cseppet se búsuljon kend emiatt. Érjünk csak haza, olyan kocsit rittyentek én magának hogy hetedhét országból is csodájára járnak majd.
Hát fogta a fejét a szegény öreg juhász, mert bizony a gyermek minden régi vasat, szöget, láncot, de még az édesanyja húsdarálóját is fogta és egy nagy gombócba összegyúrta. Erre bizony már az asszony is sopánkodni kezdett.
-Édesanyám, ne sirassa a húsdarálóját, inkább süssön nekem négy nagy lepénykenyeret, de akkorák legyenek ám mind a molnár malomkövei.
Mit volt mit tenni kisütötte az asszony a kenyereket. Eközben a kis Pekorinkó kivette a vasgömböc belsejét, ahogy más gyerekek a puha cipó belsejét vájják ki. Átdöfött rajta két rúd szárazkolbászt mert bizony náluk olyan jól, magyarosan füstölik a szárazkolbászt, hogy addig le sem veszik a füstről, amíg olyan keményre nem aszalódik meg, hogy úgy szalad a vasban, akárcsak kés a vajban. Nosza, rátűzte a lepényeket a kolbászok végibe és kész is volt a kenyereken gördülő csoda. Ezzel furikázott föl és alá a faluban. Fölülhetett rá mindenki és közben úgy tolta a kis Pekorinkó a gömböcfogatot, hogy ki sem látszott mögüle. Hanem éjszaka amikor már mindenki nyugovóra tért, tényleg csodájára jártak hetedhét országból is a kenyérjárgánynak, ahogy azt Pekorinkó előre megjósolta. Csakhogy nem az emberek, hanem az egerek érdeklődését sikerült felkeltenie. Ezek bizony olyan lakomát csaptak a kocsipecsenyéből, hogy annak híre még a talján egerekhez is eljutott.
-Édesanyám, ne sirassa a húsdarálóját, inkább süssön nekem négy nagy lepénykenyeret, de akkorák legyenek ám mind a molnár malomkövei.
Mit volt mit tenni kisütötte az asszony a kenyereket. Eközben a kis Pekorinkó kivette a vasgömböc belsejét, ahogy más gyerekek a puha cipó belsejét vájják ki. Átdöfött rajta két rúd szárazkolbászt mert bizony náluk olyan jól, magyarosan füstölik a szárazkolbászt, hogy addig le sem veszik a füstről, amíg olyan keményre nem aszalódik meg, hogy úgy szalad a vasban, akárcsak kés a vajban. Nosza, rátűzte a lepényeket a kolbászok végibe és kész is volt a kenyereken gördülő csoda. Ezzel furikázott föl és alá a faluban. Fölülhetett rá mindenki és közben úgy tolta a kis Pekorinkó a gömböcfogatot, hogy ki sem látszott mögüle. Hanem éjszaka amikor már mindenki nyugovóra tért, tényleg csodájára jártak hetedhét országból is a kenyérjárgánynak, ahogy azt Pekorinkó előre megjósolta. Csakhogy nem az emberek, hanem az egerek érdeklődését sikerült felkeltenie. Ezek bizony olyan lakomát csaptak a kocsipecsenyéből, hogy annak híre még a talján egerekhez is eljutott.
Így történt hogy a híres talján uraság, egy bizonyos Alfa Rómeó is tudomást szerzett a mi kis babszem Jankónkról, miközben otthonában magányosan üldögélve az egerek cincogását hallgatta. Nahát van itt énnálam elég ócskavas meg mindenféle távoli országokból származó limlom –gondolta Rómeó uraság, lássuk milyen kordét kerekít belőle ez a magyar csudagyermek. Elküldetett hát érte és meghagyta a szakácsoknak hogy sürögjenek-forogjanak a konyhában, mert bizony ilyen erős ember bizonyosan sokat is eszik. Úgyhogy mire megérkezett Pekorinkó Rómeó urasághoz, csaknem száz szakács sertepertélt a vacsorázó asztala körül. És reggel a gyermek sem volt ám rest. Ahogy a szakácsoktól látta a tésztát gyúrni, úgy dagasztotta össze az uraság gyertyatartóit, kandelábereit, de még a távoli Indiákról hozott nyolckarú istenség életnagyságú bronzszobrát is belegyúrta ebbe az acéltésztába. Feldobta a tésztát a levegőbe és ahogy a taljánok a pizzát nyújtják úgy nyújtotta ki a vasat ez a kislegény. Aztán a velencei kalmárok módjára felszabdalta az alapanyagot és az uraság udvari vonósnégyesének hegedűiről leszabdalva a húrt olyan sátrat fércelt össze, hogy az elejében elfért két trónus, a hátuljában pedig épp befért Rómeó uraság sezlonya félig összehajtva. A sezlony alá behajtotta a gyümölcsösből a méheket és mire a későn kelő Rómeó, mert bizony a taljánok igen szeretnek lustálkodni, kinyitotta a spalettákat már az ablaka alatt zümmögött az új járgány. A méhek szárnycsapkodásával keltett felhajtóerő segítségével úgy siklottak végig az uraság birtokán mint a velencei gondolások a lagúnák között.
Hát gondolta magában Rómeó uraság, ettől a járgánytól még a messziföldön híres párizsi Rönó bárót is elfogja majd a sárga irigység. Megzümmögtették hát a légpárnákat és másnap már a sanzelizé egyik lacikonyhájában tömték magukba a finom magyar importból származó hurkát, kolbászt, mert mind köztudott a franciák nagyon nagyra tartják a magyar ínyencségeket, különösen a libamájat és a kitűnő villányi borokat becsülik, amivel az ő lőréik nemigen versenyezhetnek, hogy a libákról ne is beszéljünk. Hát persze, hogy a báró is idejárt früstökölni és bizony a torkán akadt a falat, ahogy meglátta a csodajárgányt. Pedig ő is a legújabb divat szerinti hintóval járt, a papírmaséból tapasztott trabicsekkel, amivel csak az volt a gond, hogy hetente-havonta újat kellett hozatnia, mert az öszvérei unalmukban mindig felzabálták azt, miközben a párizsi körgyűrűn várakoztak.
-Hogyé aggya kend ezt a darázsfészket - szólítja meg peckesen a báró a taljánul dörgő Rómeót.
-Nem portéka az he… Hanem itt ez a gyermek, ha győzi etetni és van elég ócskavasa, magának is szíves örömest rittyent egy robogót.
Hanem Pekorinkó nem tudta hogy ez a gall népség nem eszik mást csak vizicsíbort, rákot, polipot és efféle tengeri herkenytyűket.
-Na, kapnak tőlem herkenytűt ezek a herkenytyűzabálók - gondolta. Azzal kiválasztott egy jól megtermett osztrigát aminek a héjában kényelmesen elfért , azt megtoldotta két jókora polipcsáppal aminek a tapadókorongjai rászippantották magukat a kövecses fövenyre és úgy vonszolták az osztrigát magukkal, ahogy az éti csiga viszi a házát. Hát ilyen szépet még nem látott a báró.
-Olyan kecses, mint a tengerben úszkáló medúza! - kiáltott fel meglepetésében - Ezentúl most már csak nekem dolgozol. - veregette meg a kis Pekorinkó vállát Rönó. És olyan hetedhét országra szóló szakszervezeti gyűlést tartottak, hogy még harmadnap is a magyar csárdást ropták a karosszéria összehegesztő robotok Rönó báró barkácsolós sufnijában.
Én ezt a mesét pontosan úgy jegyeztem le ahogy a nagyapámtól hallottam, akinek még az ük-ük nagyapja mesélte annak idején. Ezért aztán bizton állíthatom hogy történetem minden apró részletében megfelel a valóságnak. Aki mégis kétségbevonná szavahihetőségemet, látogasson el Pekorinkó honlapjára a: http://www.pecoraio.com/ címen. Itt további titkokat fürkészhettek ki kísérleti gépjárműveinek fejlesztéséről.
-Hogyé aggya kend ezt a darázsfészket - szólítja meg peckesen a báró a taljánul dörgő Rómeót.
-Nem portéka az he… Hanem itt ez a gyermek, ha győzi etetni és van elég ócskavasa, magának is szíves örömest rittyent egy robogót.
Hanem Pekorinkó nem tudta hogy ez a gall népség nem eszik mást csak vizicsíbort, rákot, polipot és efféle tengeri herkenytyűket.
-Na, kapnak tőlem herkenytűt ezek a herkenytyűzabálók - gondolta. Azzal kiválasztott egy jól megtermett osztrigát aminek a héjában kényelmesen elfért , azt megtoldotta két jókora polipcsáppal aminek a tapadókorongjai rászippantották magukat a kövecses fövenyre és úgy vonszolták az osztrigát magukkal, ahogy az éti csiga viszi a házát. Hát ilyen szépet még nem látott a báró.
-Olyan kecses, mint a tengerben úszkáló medúza! - kiáltott fel meglepetésében - Ezentúl most már csak nekem dolgozol. - veregette meg a kis Pekorinkó vállát Rönó. És olyan hetedhét országra szóló szakszervezeti gyűlést tartottak, hogy még harmadnap is a magyar csárdást ropták a karosszéria összehegesztő robotok Rönó báró barkácsolós sufnijában.
Én ezt a mesét pontosan úgy jegyeztem le ahogy a nagyapámtól hallottam, akinek még az ük-ük nagyapja mesélte annak idején. Ezért aztán bizton állíthatom hogy történetem minden apró részletében megfelel a valóságnak. Aki mégis kétségbevonná szavahihetőségemet, látogasson el Pekorinkó honlapjára a: http://www.pecoraio.com/ címen. Itt további titkokat fürkészhettek ki kísérleti gépjárműveinek fejlesztéséről.
2010. május 9., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
