2010. október 18., hétfő

Szarka Fedor Guido a várandós művész

Ferkóról és a rajzairól nem nehéz jó cikket írni. Meg is tettem jó pár évvel ezelőtt, közös marokkói élményeink hatása alatt. Az írás a Bölcső hasábjain jelent meg majd 2009-ben, első albumában is helyet kapott. Mint minden aktív művész Guido mester is alkotói válságban szenved és ez így is van rendjén. Ez az a szorongató érzés, ami napról napra új és jobb ötletek megvalósítására serkenti, ez táplálja a műgondot, ez sarkallja őt önkritikára, művei közötti szelekcióra és kiállításokká való komponálására. Hát ehhez járulnék én most hozzá egy negatív, de szándékaim szerint építő kritikával.

Alapvetően kétféle alkotói pálya létezik. Ha valaki még gyermeki ösztönből sajátítja el a rajzkészséget úgymond őstehetségként érkezik a szakmába, vagy ha rajzkészségének fejlődése teljes munkásságát átöleli. Találkoztam mindkettővel és a végső konzekvenciám meglepő. A rajzkészsége megszerzéséért küzdő ember sokkal több kihívással találkozik, sokkal több energiát fektet munkáiba. Megvan a hajtóerő: a szakmai fortélyok elsajátítása. Ha soha nem is szerzi meg a rajztudást, komponálni ösztönösen megtanul és biztos hogy markáns saját stílusa alakul ki. Azt hiszem Van Gogh egy tipikus példája ennek az alkotói pályának.
De sokkal rögösebb az útja annak, akinek nem kihívás, hogy bármit felskicceljen a papírra. Itt a hajtóerő kulcsa az egyén filozófiai mondandója. Ez az út csak akkor járható, ha az illető vizuális, szellemi fejlődése be tudja előzni a kézügyességét, különben kihull a sorból. Mondjuk lesz belőle egy kiváló alkalmazott grafikus. Guidoról már rég kiderült, hogy van mondanivalója, sőt talán kicsit túl sok is. (Na most ez kicsit úgy hangzott, mint amikor a császár megrótta Mozartot, hogy jó, jó, de talán kicsit túl sok benne a hangjegy.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése