2010. január 1., péntek

Ars poetica

Kedves Naplóm!

Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy személyesen is ismerhetek néhány igazán tehetséges képzőművészt, népművészt, a publikálásnak ezt a lehetőségét arra szeretném kihasználni, hogy róluk írjak. Nem egy Hall of fame -et akarok létrehozni, nem célom, hogy ismert befutott művészekről írjak. Sokkal inkább azokról akiknek az alkotói pályája már egy ideje a látómezőmben van. Mindenkit az épp aktuális alkotói korszakát felvillantva szeretnék bemutatni. Nem óhajtok senkit sem megítélni, ki a művész, ki a mesterember, ezt majd az utókor megteszi helyettem, aki lelkiismerettel dolgozik itt helye van. Már korábban is kerültek ki hasonló írások a kezem közül, azonban szinte minden alkalommal, a művészek alkotásainak megjelentetése az adott lap kapacitásának volt alárendelve. Külön öröm tehát, hogy az új gondolatok pergamenre vetése mellett, a régi írásokat is leporolhatom, beledolgozhatok és végre olyan minőségben tehetem közzé a képeket is, ahogy ezt eredetileg elképzeltem. Nem titkolt szándékom, hogy e blog kapcsán új alkotókat is megismerhessek, tehát ne vonakodj, írj bátran az schszo@yahoo.com email címemre. Természetesen ígérem, majd idővel azokat az írásokat is előhúzom arhívumomból, amiket mások írtak rólam fotókiállításaim kapcsán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése